Tevékenységeink

Kockázatkezelés

Megbízóink működése során a várttól eltérő eredmény hatásait, a belső és külső okok felkutatását, feltérképezését, felmérését, elemzését, a kedvezőtlen hatások elkerülésére történő javaslattétellel vállaljuk, illetve kockázatlefedési háló készítést, vagy akár teljes körű kockázatkezelést végzünk.

Közigazgatási szervezetek, nagy-, közép-, kis-, mikro-, és egyéni vállalkozások részére  eseti vagy állandó megbízásos jogviszony keretében teljes körűen, vagy akár egy-egy részterületen vállalunk kockázat elemzést, kezelést, tanácsadást.

Megbízások teljesítése során tapasztalatokat szereztünk elsősorban a vállalkozás alapításban, fejlesztésben, cégegyesítésekben, cégcsoport létesítésben, működési terület bővítésben, rejtett belső tartalékok feltárásában,  tevékenység és termékszerkezet fejlesztésben, vagyonvédelmi területen, alternatív vagyonvédelemben.

Pályázat

Egyéni és társas vállalkozások, szervezetek, önkormányzatok, valamint magánszemélyek céljai megvalósításában egyedi igényei szerint és lehetőségeire figyelemmel megkeressük a legmegfelelőbb pályázható támogatást.

1993-ban irányítottuk az első pályázatot egy piacvezető multinacionális vállalat megbízásából, a sikeres pályázat után részt vettünk a megvalósításban is.

Tapasztalatainkkal és aktuális tudásunkkal  eredményérdekeltségben végezzük a pályázatokkal elérhető támogatásból történő forráspótlás biztosítását.

Szolgáltatásunk az egész folyamatra kiterjed, ami nagy mértékben javítja a pályázat nyerés mellett a támogatáshoz jutás esélyét.

Hitel

Egyéni és társas vállalkozásoknak, szervezetknek, valamint magánszemélyek céljai megvalósításában egyedi igényei szerint és lehetőségeire figyelemmel megkeressük az általuk választott szempont szerint legmegfelelőbb  finanszírozási megoldást, kidolgozzuk a hozzájutáshoz szükséges programot, közvetítéssel és ügyintézéssel közreműködünk a hozzájutásban, tanácsadással a megvalósításban.

Hitelközvetítőként önálló felügyeleti engedéllyel független többes ügynökként végezzük tevékenységünket a Hpt. 1996. évi CXII. törvény  3. § (1) bekezdés h) pontjában meghatározott pénzügyi szolgáltatás közvetítése tevékenység többes ügynökként. Engedély szám: EN-I-1160/2010.

Hitelközvetítés ügyfeleink számára díjtalan.

A hitelágazatban különösen az alábbi területeken működünk:

Vállalkozói hitelek

        Projektfinanszírozás
        Beruházási, fejlesztési, forgóeszköz  hitelek
        Folyószámla hitelek
        Pályázati támogatás önerő finanszírozó hitel
        Célzott hitelek
        Gépjármű finanszírozás új és használt gépkocsik esetében

Lakossági hitelek

        Szabad felhasználású jelzáloghitelek
        Lakásépítési-, vásárlási-, bővítési-, felújítási hitelek
        Ingatlan lízing
        Hitelkiváltás ( kedvezőbb feltételű hitelre, vagy további pénzhez jutásra )
        Gépjármű hitel új és használt autóra
        Meglévő, vagy felmondott problémás hitelek kezelése.

Biztosítás

Társaságunk a Generali-Providencia Biztosító (továbbiakban: Biztosító) partnere.

Kiemelkedő lehetőségünk van biztosítások ügyfeleink igényeihez illesztésére, amivel kockázatcsökkenés nélkül tudunk jelentős díjcsökkenést biztosítani.

Minden biztosítási kategóriában kínálunk megoldást:

Vállalkozói vagyon (ingatlan, eszközök, gépjármű, stb.), szakmai, felelősség, befektetési-, élet,

Lakossági élet, baleset, ingatlan, gépjármű, felelősség, utazási biztosításokon kívül

céges és magán (családi) JOGVÉDELEM.

Biztosítási esemény bekövetkezése esetén is fordulhat jozzánk.

Tevékenységünkkel vállalkozása székhelyén, telephelyén, otthonában, vagy irodánkban juthat egyéni és egyedi igényeihez illesztett optimális kockázat-díj arányú biztosításhoz.

Munkatársunk szakértő közreműködésével elért előnyök:

•    igényeihez pontosabban illeszkedő biztosításhoz jut
•    eléri a legkedvezőbb díjakat
•    megismeri a biztosítás pontos feltételeit
•    elkerüli az önálló kötéssel járó ismeret-, és tapasztalat hiányából eredő hátrányokat
•    a szerződés létrejötte után is elérhető és számon kérhető ügyintézőhöz jut
•    biztosítási esemény után is igénybe vehető
•    elkerüli a személytelen kötésből eredő kellemetlenségeket
•    elkerüli az eltérések, hibák okozta utólagos egyeztetéseket
•    időben értesül kedvezőbb lehetőségeiről
•    választ kap kérdéseire
•    időt takarít meg (önálló kötés és megfelelő tájékozódás, értékelés idejéhez képest)

Érdekérvényesítés

Megrendelőink részére pénzbeli és/vagy vagyoni érdekeik védelmében és követeléseik érvényesítésében, hátrányok megelőzésében, elhárításában közreműködünk sokéves szakmai tapasztalatunk felhasználásával, szükség és igény szerint kiterjedt kapcsolatrendszerünk igénybe vételével.

Tevékenységünk során különleges elvárásoknak is képesek vagyunk eleget tenni. Megrendelőink igénye esetén úgy teljesítjük a feladatot, hogy a megbízó kiléte és szándéka ismeretlen marad az általa meghatározott kör előtt, vagy akár teljes mértékben. Különösen bevált ez a módszer olyan esetekben, ahol a versenytársak, illetve ellenérdekeltek fokozott figyelmével kísért területen történik a megbízás teljesítése és már a megbízás tényének, tárgyának ismertté válása is érdeksérelmet, hátrányt jelenthet a megbízónak vagy érdekkörének.